Walter Elias Disney 1901. december 5-én született Chicagóban a protestáns Disney család negyedik gyermekeként. A kis Walt élete nem volt „leányálom”, kemény munka és vasszigor töltötte ki az életét, játékra, barátokra nem jutott ideje. Hétévesen hajnali fél négykor már dolgozni indult, újságokat hordott ki, de a bérházak meleg folyosóin időnként elszundított munka közben, vagy megesett, hogy elhagyott gyerekjátékokra lelve a hajnal első fényeinél játszani kezdett.

Egy ideig egy idilli farmon is éltek, ez volt gyerekkora legszebb időszaka. A rajzolás iránti vágya is itt mutatkozott meg először, amikor egy kátrányos hordóból ihletet és „festéket” merítetve kidekorálta a házuk falát.
A játszástól megfosztott, korán érő kisfiú azonban jó üzleti érzékre tett szert, s 1919-ben úgy döntött, reklámgrafikusi pályára lép, apja nem túl nagy örömére.

Az első felvevőgép aztán hamar a filmgyártás irányába fordította, majd egymást követték a sikerek és kudarcok.
Kacagráf (Laugh-O-Gram) címmel szatirikus kisfilmeket gyártott, amelyeket mozikban vetítettek, majd ezen a néven indította el vállalkozását. Az anyagi nehézségek miatt gyakran szorult hitelekre: a borbély a rajzaiért ingyen vágta a haját, mások hiteleztek neki ételt, vagy egyszerűen elengedték a tartozásait. Karrierje csúcsán, akárcsak a mesék szegénylegénye, ő is megemlékezett jótevőiről, és igyekezett viszonozni a segítségüket.

A rajzfilmgyártás az 1920-as évek elején még rendkívül fejletlen iparág volt, amikor nagy kockázatot jelentett egy „cartoon network” ötlete. Walt mégis emellett tette le névjegyét, számos technikai újítást vitt véghez. A rajzfilmgyártók rájöttek, hogy az állatok szerepeltetése könnyebb, és jobban is fogadja a közönség, ráadásul a rajzfilmfigurák elnyűhetetlenek, így a végtelenségig fokozható az agreszszió. A rajzfilmben bármi megtörténhet a szereplővel: meg sem gyűrődik, ha átmegy rajta a vonat, vagy dacolva a gravitáció törvényeivel, nem zuhan bele a szakadékba sem.

A némafilm válságba kerülése a húszas-harmincas években begyűrűzött a rajzfilmgyártásba is, anyagi és művészeti krach formájában. Ekkor kezdték el a filmeket tuningolásképp hangszerelni, melyben Disney cége elöl járt. Miki egér az alkotó szerint éppen a hangosításnak és a technikai újításoknak köszönhette a sikerét, hangja sokáig maga Walt bácsi volt.

Disneyt amúgy „magányos farkasként” tartották számon, kevesek felé kötődött érzelmileg, egyik bátyja és később a felesége, gyerekei álltak csak igazán közel hozzá. Disney lélekben megmaradt örök gyereknek, megszállottan rajongott a vasutakért, felnőttkorában is legkedvesebb szórakozása a kerti kisvasút volt, melyen minden házába látogatót megutaztatott.

Ő már nem csak a gyerekeket tartotta egyedóli célközönségnek. Gazdasági szempontból egyébként rendkívül jó döntésnek bizonyult a mesegyártás, hiszen a klasszikus történeteket bármikor le lehetett porolni, nem mentek ki a divatból. Az is a rajzfilmeknek kedvezett, hogy 1940 után a gyerekek száma jelentősen megnőtt: Amerika lakosságának egyharmada 14 éven aluli gyerek volt.

Másrészt Hollywood ekkor lépett a „nagykorúság útjára” is, vagyis egyre jobban divatba jött a meztelenség és a szexualitás ábrázolása, amely kíváncsiságot, de zavart is okozott a nézőkben. Ennek köszönhetően megnövekedett a tömegigény az úgymond családbarát filmekre is, ami szintén Disney malmára hajtotta a vizet.
A halála utáni Disney-művekben sűrűn bukkantak fel olyan jelenetek, melyeket a néhai tulajdonos nem vállalt volna.

A kalandfilmek bukása még inkább a mesék felé terelte a stúdiót, ekkor körvonalazódott Waltban egy igazi gyerekszórakoztató park ötlete is. Az ötlet maga onnan származott, hogy míg vasárnaponként gyerekei hittanórán voltak, ő a közeli vidámparkban üldögélt és arra gondolt, milyen jó lenne egy hely, ahol a felnőttek is jól érezhetnék magukat. Jó harminc évet váratott magára a nagy álom, amellyel megint sikerült újat alkotnia, mozgójárda és csupa sosem látott újdonság várta a gyerekeket Disneylandben. Az elkészült Varázslatos Birodalom Amerika egyik legjelentősebb városfejlesztésének is bizonyult.

Disney pályája csúcsán, 65 évesen halt meg dohányzás miatt kialakult tüdőrákban. Az álmodozó Walter számára az illúziógyártás volt a jövő útja, s eltávozása után tovább termelt az általa alkotott varázsgépezet. 1966-os halála visszavetette ugyan két évtizedre az álomgyár teljesítményét, de 1984-től a Paramount stúdiót is felfuttató Michael Eisner vette gondozásba a Disney Companyt. Keze alatt 2005-ig hússzorosára nőtt a részvények értéke, a cég éves bevétele pedig 1,2 millió dollárról 27 milliárdra emelkedett. Neki tulajdonítják, hogy a világ első számú szórakoztatóipari vállalatává vált a DC, és ugyancsak az ő vezetése alatt robbant be a köztudatba a számítógépes animációkról híres Pixar stúdió is. Ez utóbbi közel tíz év alatt 3 milliárd dollár hasznot hozott, és nem kevés rajongót.

A következő falat a világpiacból India és Kína, az eddig elhanyagolt több százmilliós gyerektábor már most is remek felvevőpiacnak látszik a Disney-shopok sok milliárd dolláros forgalma alapján. Disney sikerének titkát abban látják, hogy az átlagnéző képzeletvilágát szolgálta ki, jól ráérzett a kor szellemére, és a köznép szájíze szerint tudta tálalni a meséket. Bár technikai szinten nagyot alkotott szakmailag, sosem követte a művészetet – egyenesen irtózott attól, hogy valamelyik műve egyszer művészmoziban végzi. Kortársainak többsége modern Aesopusként nézett fel rá, a fennkölt családi szórakoztatás apostolaként, az évszázad legnagyobb nevelőjeként.
A gyermekirodalom művelői és szakértői viszont – bár a maga módján zseniálisnak tartották – erős kritikával illették a hagyományos gyermekirodalom lealacsonyítása miatt. Megfogalmazásuk szerint a leegyszerűsített művek lélektani és erkölcsi igazságait feláldozta az animáció, a látvány oltárán. Disney mesevilága szerintük „nem egy gyereké, hanem egy korosodó emberé, aki a múltban keres megnyugvást”.

-Forrás: hetek.hu + Saját kiegészítés!