Egy szép napon Jázmin az erkélyen könyökölve épp Agrabah város lakóit figyelte. Odalent a szűk sikátorokban nagy volt a sürgés-forgás. Jázmin elgondolkozva felsóhajott.
 - Valami baj van? - kérdezte Aladdin, amikor látta kedvese gondterhelt arcát.
 - Csak az jutott eszembe, vajon milyen lehet egy olyan nap, amit nem itt, a palota fogságában kell eltölteni? - felelte Jázmin, majd folytatta:
 - Elmenni egy olyan helyre, ahol senki sem tudná rólam, hogy hercegnő vagyok.
 Ebben a pillanatban Rajah, a tigris száját is nagy sóhaj hagyta el. Az előtte díszelgő vázán ugyanis egy dzsungel képe volt látható.
 - Úgy látom, Rajah is szívesen tenne egy kis kiruccanást - mondta Jázmin, majd átölelte a tigrist.
 Hirtelen Aladdinnak eszébe juttot valami, ami mindkét problémára megoldást nyújthat.
 - Tudok egy helyet, ahol Rajah is jól érezné magát, és rólad se tudná senki, hogy hercegnő vagy - szólalt meg lelkesen Aladdin.
 Felszálltak hát a repülő szőnyegre, ami elrepítette őket egy buja növényzetű dzsungelbe.
 - Nahát! Soha életemben nem láttam még ilyen színkavalkádot! - ámuldozott Jázmin.
 Rajah nyomban belevetette magát a dús aljnövényzetbe. Csíkos teste szinte teljesen láthatatlanná vált a hosszú fűszálak között. Nem győzte kérlelni Jázmint és Aladdint, hogy bújócskázzanak vele. Aladdin azonban folyton orra bukott a kilógó gyökerekben, Jázmin pedig rendre a lelógó liánok fogságába esett.
 - Hát, itt most tényleg nem érzem magam hercegnőnek! - kuncogott magában Jázmin.
 Jázminnak egy idő után olyan érzése támadt, mintha valaki figyelné. Mielőtt azonban még megszólalhatott volna, Aladdin észrevette Rajaht.
 - Nézd, pontosan úgy csinál, mint a vázán lévő tigris! - súgta oda kedvesének.
 Jázminnak egészen összeszorult a szíve, mikor látta, mennyire élvezi Rajah a szabadságot.
 - Nem gondolod, hogy Rajah boldogabb lenne itt, mint velünk a palotában? - kérdezte Aladdint.
 Ezután bánatos szívvel ugyan, de megkérte Aladdint, vigye vissza őt a palotába, és hagyják itt Rajaht. Ahogy a repülő szőnyeg felé sétáltak, Jázmin ismét úgy érezte, mintha valaki figyelné őt.

 Rajah időközben megéhezett. Megpróbált egy-két szem gyümölcsöt leszedni a fáról, de sehogyan sem sikerült. A palotában ugyanis hozzá volt szokva, hogy ezüsttálcán szolgálják fel neki az ebédet.
 A nagy nyújtózkodásban Rajah egész kimelegedett. Ám a forró, párás dzungelben egyetlen olyan helyet sem talált, ahol egy kicsit hűsölhetett volna. Egyre csak a palota szökőkútjának hűsítő permete után áhítozott.
 Amikor mindezek után Rajah észrevette, hogy Jázmin és Aladdin eltűntek, nagyon megijedt. Erős honvágy kerítette hatalmába.

 Aladdin a varázsszőnyegen ülve megvárta, amíg Jasmine szed egy csokor virágot.
 - Viszek magammal néhány szál virágot, ami majd Rajah új otthonára emlékeztet - mondta Jázmin.
 Miközben Jázmin a virágokat szedte, újból az az érzése támadt, mintha valaki figyelné. Amikor körülnézett, még a szája is tátva maradt a csodálkozástól: egy seregnyi kis állat vette őt körül. Úgy csodálták Jázmint, mintha még sohasem láttak volna ehhez hasonló szépséget.
 - Azt nem tudják, hogy hercegnő vagy, de azt azért ők is érzik, hogy nem mindennapi leánnyal van dolguk - állapította meg büszkén Aladdin.
 Ebben a pillanatban Rajah kiugrott a bozótból, és felpattant a varázsszőnyegre.
 - Úgy látszik, Rajah is rájött, hol a legboldogabb - örvendezett Jázmin, és vidáman integetve búcsúzott az állatsereglettől.

 Jázmin a palota kertjében elültette a virágokat.
 - Miért ne telepíthetnénk egy minidzsungelt ide, a palota parkjába? - mondta Jázmin - Legalább lesz hova mennünk, ha egy kis változatosságra vágyunk.

Vége