Nem nyílt soha út elém
A táj sivár, a föld kihűlt,
az ág kopár és össze hűvös szél fütyül.
Az égi nép ma délre húz, a tél hadul,
a mackó fut, s talál egy szűk odút.
Mert azt teszi mind ahány, mit rámért az ég.
Hogyha láthatnám mi vár, már tudnám ki lennék.
Nem nyílt soha út elém,
csábító szóból bizony volt elég.
Bár volna jel, mely hozzám majd elér!
Hol van a föld? Vár-e jövő rám még?
Oly más lett már az otthonom,
egy új világ követe volt a csábító.
Az út mi vár, ma még homály,
hogy merre indul, merre jár,
az mindig rajtam áll.
De a szív a titkos híd, hol más táj a szép.
Egyre szól egy belső hang, egy új föld a tiéd.
Nem nyílt soha út elém,
csábító szóból bizony volt elég.
Bár volna jel, mely hozzám majd elér!
Hol van a föld? Vár-e jövő rám még?
Repríz:
Egy másik tájon más az arcom, olyan új.
Egyszer majd egy otthon vár talán.
A szívem mindig felkavaró dalra gyúl.
Ismét hív egy ismeretlen táj.
(Veled van a szellem! Benned!)
Mennék ez az út mi vár,
csakis a belső igaz hang talán.
Vagy nem lesz ki félt, nem lesz hazám.
A múlt csak volt és már csak jó vár rám.
|