szignálta: Lola időpont? 2010.06.23. erősebben? 23:28
Ha nincs Tom Hanks, valószínűleg Toy Story 3 sincs. Mint a Népszavának adott interjúból kiderül, a háromszoros Oscar-díjas színész szava súlyosan nyomott a latban, amikor a Pixar/Disney válás után kijelentette, ha nem John Lasseter rajzasztaláról, hanem a Disney animátoraitól kerül ki Woody Woodpecker, nem vállalja a szinkront. Tom Hanksszel San Francisco-ban beszélgettünk a Toy Story 3 amerikai premierje előtt.

- Kérem, avasson be, mi történt a színfalak mögött!
- 1995-ben csináltuk az első Toy Story-t és eldurrant. Természetesnek vettem, hogy jön a második rész. És hideg zuhanyként ért, hogy a Disney mindenáron ki akarja hagyni a mozi bemutatót, csak DVD-n akarja kiadni a filmet. Nem tettem lakatot a számra, dühített, hogy miért nem hisz a stúdió a filmben. Ha fércmunka lett volna, még érteném, de a Toy Story 2 szinte felülütötte az elsőt. Addig-addig, míg kiderült, hogy üzleti kötélhúzás van mögötte a Disney és a Pixar között, amiben végül mégiscsak a józanész kerekedett felül és a Toy Story 2-t bemutatták a moziban.

- Itt szakadt el az első szál a Pixar és a Disney között, amit hosszú, csúnya válóper követett az animációs műhely és a stúdió között. De az osztozkodásnál a Toy Story további megfilmesítési joga beragadt a közös vagyonba.
- Ez olyannyira így történt, hogy a második rész után a Disney animációs részlege önállóan elkezdte pedzegetni a harmadikat. Mikor Steve Jobs, a Pixar tulajdonosa neszét vette, hogy a Disney esetleg nélküle folytatja, felhívott engem és Tim Allent, a két főszereplő szinkronját, hogy fiúk, mondjátok meg őszintén, megcsináljátok nélkülünk? Mind a ketten rávágtuk, ha nincs Pixar, csak Disney, mi se vagyunk. Mert a Toy Story nem egy McDonalds, hogy bárki, aki kifizeti a franchise-dijat, viheti a brandet, mindegy, melyik sarkon árulják a hamburgert, mindenütt egyforma. Azt nem mondom, hogy mi ketten akadályoztuk meg a Disney hamvába holt kísérletét, de valószínűleg részünk volt benne, hogy végül a Pixar folytathatta a Toy Story-t. Csak éppen röpke 11 évbe telt.

- A Pixar nyilván bevonta önt az ötletezésbe, amikor a forgatókönyv készült.
- Szó sincs róla, még a kész forgatókönyvet se mutatták meg, csak a kész filmet. Igazuk volt, a papír csak papír, a betű csak betű, sehol a mágia. John Lasseter nagyon bölcsen tette, meghívta az összes színészt a házába Napa Valley-be, beültünk a vetítőbe, és levetítette az első vágást, amiben már ott volt a zene, az effektek, az ideiglenes szinkron és szinte az összes akciójelenet. Mindannyian padlót fogtunk, hogy ez jobb, mint az első kettő. Tim Allen még nógatta is Lassetert, nem kell ide se szinkron, se egyéb, ezt már így ahogy van, be lehet mutatni a moziban.

- A szinkron-stúdióban mennyit improvizált?
- Szinte alig. Csak itt-ott cseréltem meg egy szót, mert a hangsúly miatt könnyebb volt kimondani.

- A Toy Story sorozaton nemzedékek nőttek fel, többek között az ön legkisebb fia is valószínűleg Woody Woodpeckerrel játszott. Önnek mi volt a kedvenc játéka és őriz-e közülük valamit?
- Nem maradt meg semmi, mert a szüleim olyan kitűnőre vizsgáztak válásból, hogy az összes játékom ott ragadt egy polcon, mikor apám begurult a második feleségére, a mostohaanyámra és éjjel kettőkor fölpakolt, hogy nyomás. Hét éves lehettem. Egy kis teherautóra emlékszem, amiért egy darabig sajgott a szívem, de már ültünk a furgonban, nem lehetett visszafordulni. Aztán megvigasztalódtam, a spórolt kis zsebpénzemből vettem két dollárért egy ólomkatonát, amire elég szörnyű sors várt, mert hol egy fán, hol a kerítésen, hol a kutya szájában végezte, és hamar kimúlt. De olyan olcsó volt, hogy gyorsan vettem egy másikat. Nem vigyáztam a játékaimra, sajnos.

- És ma sem vigyáz rájuk? Azokra a felnőtt játékokra illetve tárgyakra gondolok, amiket kedvel?
- Nem röstellem, ma is szívesen elbíbelődök a gyerekek játékaival, egy kisautóval vagy egy repülővel, és olyankor mindig eszembe jut a gyerekkorom. Felnőtt játékaim nincsenek. Nincs motorom, csak egy scooterem (elektromos robogó), ha azt játéknak lehet nevezni. A legolcsóbb közlekedési eszköz, még bukósisakot is vettem hozzá. Sőt, azt is megtanultam már, hogy lassan járj, tovább érsz, és ne merészkedj ki scooteren az esőbe. Nézze, egy színésznek nem kell játék, mert az egész élete az. Mindig úgy csinál, mintha, vagyis játszik. Én folyton mások bőrében élek, még olyankor is, amikor nem dolgozom. És folyton valami olyanba vágom a fejszémet, ami meghaladja a tudásomat és a képességeimet, például elmegyek golfozni, pedig fogalmam sincs a golfról, és csak a társaság kedvéért megyek. Aztán úgy teszek, mintha golfoznék. Soha nem áll le az agyam, folyton motoszkálnak a gondolataim valamin, amit látok. Nézem a tévén a futball-világbajnokságot, és azon kapom magam, hogy a fiam második világháborús repülőgép-makettjéről kapirgálom a festéket. 53 éves vagyok, és még mindig nem nyugszom.

- Amerikai létére nézi a labdarúgó-világbajnokságot?
- De még mennyire! A titkárnőm a teljes menetrendet összeírta, aszerint váltogatom a csatornákat. Most végre először az összes meccs látható az amerikai tévében.

- Pedig az amerikai átlagembert nem érdekli más, csak az amerikai foci.
- Ezek szerint én nem vagyok amerikai átlag, engem ugyanis teljesen hidegen hagy, hogy 122:11O-re áll-e a meccs vagy 12:8-ra. Valószínűleg azért, mert annyit utaztam, és keresztül-kasul bejártam Európát. Görögországban például épp akkor voltam, amikor a görögök nyerték az Európa bajnokságot és tökéletesen levettem az idegek játékát, mikor 0-0-ra végződött a meccs és a büntető döntötte el a végkimenetelét. Nekem ez a foci az igazi foci. Itt nincs kecmec. Az első félidő 45 perc, nem három óra húsz, tényleg tíz perc a szünet, aztán jön a második félidő. És ha közben valaki lesérül, akkor pont annyi a hosszabbítás, amennyi a kiesés. Van benne valami iszonyúan őszinte és lelkesítő, hogy az ember ül a sarki csehóban Amszterdamban, nézi a hollandok egyik meccsét, és az összes holland nemzeti narancssárgában üvöltözik. Mintha az élete múlna rajta. Egy szót se értek az egészből, de azt igen, hogy a foci és a nemzeti öntudat egy tőről fakad. Fantasztikus látni, ahogy harcolnak-kergetik azt a labdát, és bármelyik percben eldőlhet a meccs. Csodálatos játék a foci. Az amerikaiak nem szeretik, mert nincs reklámszünet, hogy belefejeljenek a hűtőbe vagy kimenjenek a vécére, és a tizenegyest se értik. Nekem olyankor megáll a szívem, hogy elkapja-e a kapus vagy beengedi. Emlékszik még, mikor Beckham a kapu fölé lőtt az Európa-bajnokságon? Nemzeti tragédia volt! Szóval elképzelni se tudok jobbat, mint leülni a tévé elé egy láda sörrel, néhány haverral és vagy Portugáliának drukkolni vagy Kamerunnak.

-Forrás: Népszava Online - Návai Anikó / Népszava