Zootropolis - Állati nagy balhé a D23 Expón2015.08.15. 17:12, Lola
A pénteki előadás első részletekbe menő prezentációja a Zootropolis - Állati nagy balhé című filmről szólt, melyet Rich Moore rendező a mai közönség Békavári uraságaként jellemzett. Moore és kreatív csapata megvitatták, hogyan tanulmányozták az állatok viselkedését és mozdulatait a Disney Animal Kingdom parkjában, illetve Kenyában. A film egy állatoknak, állatok által tervezett városról szól, amit olyan földrajzi klímazónákba osztottak, mint a Szahara Negyed, a Tundra Város, és az Esőerdő Körzet. Ezután az egyik főszereplő szinkronhang, Ginnifer Goodwin sétált fel a színpadra, hogy beszéljen karakteréről, Judy Hopps nyúlról, aki éppen első napját tölti rendőri állásában. Goodwin bevallotta, hogy teljesen Disney-függő, aki abban a házban él, mely korábban Jim Cummings, Micimackó és számos más Disney-karakter hangjának tulajdonában állt. Ezután a közönség számos vidám részletet láthatott a filmből, köztük egy kiemelkedőt, melyben kizárólag lajhárok versenyeznek motorkerékpárral. A film nagyon viccesnek tűnik, bemutatója pedig jövő márciusban várható.
▪ Készítés alatt (1 új kép)
▪ Promo képek (1 új kép)
▪ Zootropolis - Állati nagy balhé a D23 Expón
Saját fordítás! | Forrás: InsideTheMagic
|
Good evening, a note to tell you that I love your blog, so I do not deprive myself! Thank you for all the work that it represents and for all the pleasure that I find there.
voyance serieuse par mail