Ott járnék
Quasimodo
E kőfalak közt, tornyok ormán, itt az én hazám
Álmaimról lemondtam már régen
Rejtekhelyem magányában nézhetem csupán
Hogy zajlik az élet lent a téren
Ismerem már minden ember arcát
Életüket velük együtt élem
Minden vágyam egyetlenegy boldog óra kint
Nem is kell más, égi áldás
Ott járnék kint a téren én,
Ahol nincsen árnyék,
S minden csupa fény
A két karomba zárnék gazdagot, szegényt
És bút, sorscsapást nem bánnék
Soha mást nem kívánnék
Ó, vár reám a sok-sok nyüzsgő, utca, út és tér
Ott kint végre emberek közt élnék
Én tudom csak, szabadságom, kincsem mennyit ér
Bármelyikkel boldogan cserélnék
Hogy egyszer kint legyek egy órát,
Többre nem is vágynék
Napsugár ha int
Szárnyak nélkül szállnék,
S a boldogságra kint
Ó végre rátalálnék
S feledném a kínt
És mind a bús magányt vállalnám
Végre száll száz imám
Végre hát meglátnám a csodát,
Mely kint vár rám
|