"Nagyon örülünk a film humorának; mindig is tudtuk, hogy vicces lesz, mert abban a pillanatban, hogy ruhákba öltözött állatokkal kezdesz, már vicces. Az internet bebizonyította, hogy elveszünk a pulcsis macskákban... mert vicces. De tudtuk, hogy attól lesz brilliáns és nagyon vicces, ha emberi helyzeteket veszünk, amelyeket mind jól ismerünk, majd állati környezetbe helyezzük... erről szól a DMV jelenet, ott van Zootropolis emlős járműveinek osztálya is. Ezt már mind megtapasztaltuk, mind voltunk már a DMV-ben, ismerjük, mind várakoztunk ott egy millió évet a sorban, és Zootropolisban természetesnek tűnt, hogy lajhárok vezessék. Villámot nem lehet nem szeretni, Villám ott a leggyorsabb lajhár, ő végzi a legjobban a munkáját, ő a leghatékonyabb, és tudtuk, hogy ez lenne olyan nagyszerű a világban... és őszintén, minden hatalmas, nagyon nehéz volt kiválasztani, mit mutassunk a filmben, mert csak 90 percünk volt, és hatalmas akaraterő kellett, mert csak mentünk volna tovább örökkön örökké, rengeteg hihetetlen szójátékkal, vagy hogy milyen munkája van a lemmingegnek, egereknek vagy elefántoknak... állandóan csak kitalálnál valami újat. Ez az a pillanat, amikor rájössz, hogy van valami olyanod, ami nagyon is élő és vibráló, csak feldobsz egy ötletet a szobában, aztán a többiek hozzáteszik a saját poénjaikat. Így került be a dolgok nagy része a filmbe, megnevettettük egymást, hiszen hé, nem lenne nagyszerű, ha lajhárok vezetnék a DMV-t, vagy a város legnagyobb bűnözője egy icipici cickány lenne. Innen ered minden, és azt hiszem, ez jó jele annak, hogy egészséges egy folyamat."