Magyarországon is elindul a Disney Junior2015.07.03. 13:54, Lola
A Disney bejelentette, hogy Magyarországon is elindul a Disney Junior. A multi-platform csatorna, mely a 2-7 éves gyerekek, illetve családjaik számára kínál szórakoztató műsorokat, a UPC és a DIGI szolgáltatóknál lesz elérhető hazánkban 2015. július 1-jétől.
A Disney Junior a nap 24 órájában elérhető lesz, a nézők a már jól ismert Disney kedvenceken (például Szófia hercegnő, Dr. Plüssi, Jake és Sohaország kalózai és Mickey egér játszótere) kívül új műsorokat, például a Miles a jövőből című sorozatot is figyelemmel kísérhetik.
„A Disney Junior kombinálja a Disney páratlan mesemondó örökségét a szerethető karakterekkel, a lebilincselő zenével és a játszva tanulással, így tökéletes közös élményt nyújt a gyerekek és családjaik számára. A csatornán láthatóak lesznek a magyar nézők számára már ismerős műsorok, ugyanakkor a hűséges közönségünk számára vonzó vadonatúj show-kat is bemutatunk” – mondta Maciej Bral, a Disney Channels CEE alelnöke és vezérigazgatója.
A Disney Junior az EMEA régióban rekorderedményekkel debütált 2011 májusában, jelenleg 16 nyelven, 111 országban, illetve összesen 47 millió háztartásban érhető el. A Disney Junior az óvodás korú gyerekeket célzó csatornák TOP3-as mezőnyében végzett a felmérésben szereplő 13 EMEA piacon.
A Disney Junior 2015. július 1-jén debütál Magyarországon.
-Forrás: brandtrend.hu
|
My warm congratulations on your site! It helped and pleased me a lot, especially since all your shares are interesting. Long life to your site. Above all, never be discouraged; your blog is really on top!
Voyance en ligne gratuite et sérieuse